Az állatok farsangjáról a Landorhegyiben...
AZ ÁLLATOK FARSANGJA című MESEBALETTRŐL éppen az állatok világnapján beszélgetek Stefán Gáborral, a Hevesi Sándor Színház művészével, iskolánkból a Kölcsey-gimnáziumba idénelballagott Mázsi Virággal, Csiszár Sárával és Pálinkás Renátával, akikkel együtt szerepelhetek adarabban, valamint Horváthné Baldauf Marianna tanár nénivel, aki táncot tanít a Landorhegyiben.
-Gábor bácsi az állatokat, a meséket vagy a balettet szereti jobban?
- Az állatokkal együtt élünk, a mesék a mindennapjainkat kísérik, a balett pedig az életem fele. Minden tánc alapjának szoktuk mondani. Én a Budapesti Balettintézetben végeztem. Kilenc évig jártam oda, 10-től 19 éves koromig.Balettművész vagyok. Aztán tíz évvel később újabb négy
évet töltöttem ott, akkor kaptam a balettmester diplomámat. Két unokám
van. Amikor a nagyobbiknak mesélek, újból átélhetem, hogy a mese
milyen fontos az életünkben. A világot általa lehet megismerni, a jó és a
rossz között különbséget tenni. Állatom sajnos nincs, nem is volt. Azt terveztem, hogy lesz, majd ha öreg leszek. De még nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy rá is érjek állattal foglalkozni.
- Virág, Sára, Renáta! Hogyan érzitek magatokat ebben a darabban? Mi
volt eddig a legnagyobb élményetek?
- Virág: Ebben a darabban nagyon jó érzés szerepelni. Mindenkinek kívánom, hogy egyszer
átélhesse, milyen jó fönt lenni a színpadon. A fellépések előtt mindig ideges szoktam lenni. Amikor
többször előadtuk, már elmúlt ez az érzés. Az a legjobb, amikor a darab végén mindenki fent áll a
színpadon, a közönség pedig tapsolt.
- Sára: Szerintem is az a legjobb pillanat, amikor a végén mindenki a színpadon áll, és megtapsolnak
bennünket. Az elején én is nagyon izgultam. De amikor elkezdődik a zene, akkor már kicsit oldódik a
feszültség, és jól megy minden.
- Renáta: Mindenkinek azt kívánom, hogy egyszer a színpadon állhasson. A taps közben a közönség
szeretete áramlik feléd, ettől végtelenül boldog vagy ott fenn, a színpadon.
- Én már harmadikos korom óta, tehát öt éve tanulok táncolni. Gábor bácsi is tanított engem. Ti
mióta, és hol táncoltok?
- Virág: Nekem ez a negyedik évem. Én a Keresztury Dezső VMK-ban táncolok. Mindannyiunkat
tanított Gábor bácsi.
- Sára: Én nagycsoportos óvodásként kezdtem el táncolni. Idén lesz tizedik éve.
- Renáta: Én elsős korom óta táncolok, azaz már kilenc éve.
-Gábor bácsi hogyan került kapcsolatba a tánccal és a balettel?
- Az apukám, ha nem is ezermester volt, de valami hasonló. Ő régen sok diplomát szerzett.
Magyarországon született, a mai Szerbia területén. Amikor én még pici gyerek voltam, elhatározta,
hogy készít egy televíziót. Ez 1956-58-ban volt. Akkor az anyukám egyik testvére Budapesten egy
olyan üzletben dolgozott üzletvezető-helyettesként, ahol televízióalkatrészeket árultak. Mi adtunk
neki egy fél disznót, ő meg nekünk alkatrészt a televízióhoz. Magyar nyelvű adást nem, csak osztrák
adókat lehetett rajta fogni Pölöskén és Szentmihályon, ahol felnőttem. Minden hétvégén olyan
műsorokat láthattam, ahol táncoltak. Egyszer csak mondtam az apámnak, hogy én is ezt szeretném
csinálni. Az újságban megjelent egy hirdetés, hogy az Állami Balettintézet 10 éves gyerekeket vesz
fel, akiknek kedvük van táncolni. Fogott engem, elvitt Budapestre. Ott megmutattam magam, és
fölvettek.
-Gábor bácsi készítette ennek a darabnak a koreográfiáját. Hogyan?
- Nem egyedül készítettem, hanem többen. Én kigondoltam, hogy az óvodásoknak és az általános
iskolásoknak mutassuk be ezt a darabot, amelyet egy nagyon híres zeneszerző, Saint-Saens
komponált. Tanítok az Ady-iskolában és a Keresztury VMK-ban, ahol nagyon sok tehetséges
gyereket ismertem meg. Velük hoztuk létre ezt a produkciót. Budapesten játsszák ezt a színdarabot,
tőlük kértük el a történetet, amelyet átdolgoztunk. Lényegesen több szereplővel jött létre a saját
darabunk. Az volt a tervünk, hogy több táncstílust mutassunk meg. Ebben van klasszikus balett,
moderntánc, kortárstánc, társastánc, karaktertánc. Ehhez megfelelő koreográfusokat választottunk.
Én vagyok a vezető koreográfus, én fogtam össze az egészet. A dramaturggal, Madák Zsuzsával kitaláltuk, hogy milyen zeneszámok legyenek, melyik állat milyen történetben játsszon, mi történjen vele. Egy-két számot én is koreografáltam.
- Én a darabban halat jelenítek meg. Ti melyiket?
- Virág: Mi mind a négyen halat jelenítünk meg. A jelenetünk arról szól, hogy mi, halak az
akváriumban úszkálunk. A békák ott ijesztgetnek bennünket. Teki, akit Bellus Attila színművész
alakít, csatlakozni akar hozzánk, de nem tud, mert megfulladna a víz alatt. Mi, halak mentjük meg őt.
-Még milyen fajta állatok szerepelnek? Nektek melyek a kedvenceitek?
- Sára: Kakas, madár, hattyú, oroszlán, dongó, egerek. A kedvenceim a macskák, az ötletes mozdulataik miatt.
- Renáta: Az én kedvencem a hattyú. Szintén egy profi fiatal színésznő, Lupaneszku Vivien adja elő.
Gyönyörűen táncol, és ez magával ragadott.
-Gábor bácsi, hány gyerek szerepel az előadásban?
- Amikor eldöntöttük, hogy hány fajta állat lesz, kiszámoltuk, hogy hány szereplőre van szükségünk, hogy a gondolatmenetünket közölni tudjuk. Kiderült, hogy rengeteg gyerek kell, 117, plusz a színészek. A fináléban összesen 125-en vannak a színpadon.
- Hányféle zenére táncolnak?
- Az alap a francia Saint-Saens csodálatos zenéje. Paganini hegedűművész Velencei karnevál című
művére vonulnak be az állatok. Brahms kitűnő magyar zenei feldolgozására harcolnak a macskák és az egerek. Itt az egerek üldözik a macskákat, és nem fordítva, ahogy megszoktuk. Offenbach írta a híres Kánkánt. Nálunk ez a teknős dala. Nagyon népszerű volt a dongók és a darazsak dala, amely a mai hangzásvilágot idézi. A sokszínűség jellemzi az előadást.
- Ez egy interaktív mesebalett. A nézők hogyan alakítják a történetet?
- A nézők szavaznak a végén. De többször meg is kérdezik őket a szereplők, így részt kell venniük a produkcióban. Folyamatos kommunikáció zajlik a színpad és a nézőtér között.
- Nemcsak az állatok szeretik ebben a balettben a farsangot, hanem mi is az iskolában, mert akkor lehet táncolni. Nálunk Marianna néni tanít táncot az ötödikeseknek.
