A NAGY ROMLÁS LEOMLIK, HA AKAR
Régi igényt, közönségvárakozást, elvárást elégített ki a Hevesi Sándor Színház, amikor műsorra tűzte Sütő András Advent a Hargitán című színművét.
Sokan ismerik a darabot, hiszen ikonikus, kultikus műről van szó, születésekor, 1986-ban, s a magyarországi budapesti bemutató alkalmával az összmagyarság akkor mélyen átélhető zuhatagos összetartozásának demonstrációjává nemesedett, emelkedett. Olyan időket éltünk, amikor minden szava ütött és simogatott, torkot szorított és felszabadított. Az erdélyi magyarság jajkiáltása sűrűsödött benne: elfogyunk, a fiataljaink itt hagyják a hegyeinket, belehalunk a visszaváró várakozás-vágyakozásba.
Pedig Sütő András valójában nemcsak azért volt a határon túli magyar irodalom legendás nemzedékének kivételes tollú írója, hogy a kisebbségi léthelyzet amúgy hiteles krónikása legyen. Az Advent a Hargitán ennek megfelelően sokkal több is. Szövött konfliktusai hagymarétegenként borulnak egymásra. A zalaegerszegi borzongató színpadkép (Molnár Anna munkája) ezeket szinte azonnal egyben láttatja. Elöl Bódi Vencel puritán hajléka, melyre leginkább fenyegetően feszül rá a hegy, a Nagy Romlás, ami alatt óvatosan muszáj járni, a keserves sírás és hangos kiáltás omlással fenyeget. Az asztal és a székek körül a gazda tétován botorkál. (A Vencelt alakító Balogh Tamás színművész a zalaegerszegi társulat számára újabb időkben megtartó oszloppá lett, letisztult, töprengő játéka, csendessége, tartása, lépései, kezének rebbenései húzzák ki a kátyúkból a környezetét, s feledtetik a körülményeket...)
A teljes írás IDE kattintva elolvasható/
Arany Horváth Zsuzzsa
2018. december 26.
Zalai Hírlap
