Nógrádi Gábor levele...
Nemrég mutatta be a Hevesi Sándor Színház az Anyu én vagyok című vígjátékot, mely Nógrádi Gábor regényéből készült ősbemutatóként. A szerző levelét adjuk közre.
„Ez hülye!" A tizenegy éves Mesi mondja ezt az anyja bőrében, amikor a Mesi testében élő anya tájékoztatja: Tibu, a fiúja szerelmet vallott neki mobilon át. Mármint az anyának, akit Mesinek hitt.
Látom a zalaegerszegi Mesi-Anyu, Pap Lujza szégyenlősen kaján, ravaszul büszke kamaszmosolyát, hallom a két szót. „Ez hülye!" A színpadon elég két szó, hogy valakiről biztosan állíthassuk: nagy színész. Ugyanakkor egy Shakespeare főszerepet is végigjátszhat valaki úgy, hogy bizonytalanok legyünk a képességében. Mi a titok? Mi a tehetség titka? Hogyan lehet valakiből elővarázsolni, aki esetleg nem is sejti, bizonyos területen sokkal többet tudna, mint amennyit teljesít? „Ez hülye!"? mondja Pap Lujza szégyenlős, de dicsekvő vigyorral, az ü-t elhúzva, hogy mindenki odafigyeljen és megtudja, hogy szeretik. Őt szeretik!
Az egész előadást köszöni a szerző, ahogy az építész álomterve megvalósítását az építőknek. De ez a két szó lüktet bennem, ha a produkcióra gondolok, mintha nekem mondaná Pap Lujza a színpadról, hogy: „az író álmodott valamit? Ránk bízta a színpadra állítását? Hagyta, hogy azt csináljunk a szövegével, amit akarunk? Végigreszkette a próbafolyamatot? Ez hülye!" Köszönöm, Lujza!
Nógrádi Gábor
2014. november 05.
