A huszonegyedik elé
Úgy alakult az élet, hogy a világ - sorrendben - második Masnijának társaságában (Czirják Csilla, aki Szegeden játszotta) néztem nemrég a tizenkilencediket és a huszadikat, Bakonyi Csillát Székesfehérváron, Német Mónikát pedig Kaposváron. Furcsa érzés lehetett neki az évekkel korábban általa mondott szövegeket másoktól hallani, esetemben kicsit más a helyzet, könnyebb és nehezebb is, én nem úgy vagyok Masni, ahogy ő, nekem ugyanolyan különös lesz a huszonegyedik Becét, Reteket, Kocsmárost, Papot, Csipeszt, Sátánt, Jucikát, Feleséget figyelni.
Premier előtt nem reménykedhet másban egy szerző, mint hogy szeretik majd a színészek, amit írt, és persze a közönség is, ez ugyanannyira fontos az írónak és a színészeknek, mint amennyire a Portugál szereplőinek az álmok, saját álmaik. Amelyek - az élet törvényszerűségeinek megfelelően - vagy valóra válnak vagy nem. Inkább nem. Becének a szabadság, Feleségnek a harmonikus házasság, Papnak az utazás, Jucikának a fröcsi, Csipesznek a karrier, Reteknek a fogda, Sátánnak a kislánya, Kocsmárosnak Masni, Masninak Bece a legfontosabb a darab története szerint. Gondolom én. Bár, azt hiszem, a zalaegerszegi színészek a bemutató idején már többet tudnak saját karakterükről, mint én, akiből születtek, de akiből - tizennégy éve születtek...
Boldog vagyok, hogy a zalaegerszegi színház bemutatja a darabot, jó szórakozást kívánok az előadáshoz nézőknek és a szereplőknek egyaránt. Sőt, magamnak is.
író
