Alföldi Róbert: Ne csináljunk hőst belőlem
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban múlt héten mutatták be a Figaro házassága című vígjátékot, Alföldi Róbert rendezésében. A premieren a közönség állva tapsolva ünnepelte a társulat produkcióját.
Alföldi Róbert tíz éve Az Orleans-i szüzet rendezte nálunk. Manapság sok-sok egyéb hír szól róla, miután a Jobbik éveken át hevesen támadta a Nemzeti Színház egyes, eredeti látásmóddal színre állított darabjait, köztük a János vitézt. A színházvezető annak ellenére nem nyerte el újabb öt évre az igazgatói posztot, hogy a látogatottság igen magas volt, s a szakmai elismerés sem maradt el, ráadásul még Szörényi Levente is kiállt Alföldi mellett.
-Honnan van a függetlenség, szabadság, félelemnélküliség? Tanulta, vagy születni kell rá?
-Rákényszerültem... De ez csak félig tréfás válasz. Nagyon fontos, hogy az ember honnan jött, mit tanult. Az én családom egyenes gerincű parasztcsalád. A paraszti létben határozott, egyértelmű igenek és nemek vannak, a kapálásnál nincs mellébeszélés, mert ha nem végezzük el, nincs jövő évi termés. Ezt hoztam a génjeimben. Másrészt az iskoláimban a tanáraim arra ösztönöztek, hogy legyen gondolatom a világról és azért álljak is ki.
-Ez nem evidencia ma...
-Jó, én negyvenhat éves vagyok, nem a mai iskoláról beszélek általában. Szentesre, a dráma tagozatra a magam akaratából mentem, a család nem örült. Az erős személyiségű tanáraim még hivatásszerűen űzték a szakmájukat. Ezért hálás vagyok a sorsnak, nagy szerencsének tartom.
-Nem aggódnak Önért?
-Biztos aggódnak, de nem mondanak mást, mint amit ők is képviselnek.
-Mi védi meg Önt?
-Szerintem a tisztesség, az egyenesség. De ne csináljunk hőst belőlem. Arra törekszem, hogy hiteles legyek a magam számára is. A színházban is nyilvánvalóvá tettem, milyen vagyok, azután lehetett szeret-ni és nem szeretni engem. Erősen érzelmi ember vagyok, de ha hibázom, tudok bocsánatot kérni.
-Mit gondol, miért haragszanak Önre annyira azok, akik támadják?
-Ezt tőlük kellene megkérdezni.
-Ismerve a regnáló politika kulturális attitűdjét, nehéz elképzelni, hogy egy színház ennyire számítson, ilyen botránykő legyen...
-A szó filozófiai értelmében liberális, a problémákra fókuszáló ember vagyok. Másrészt engem ismernek az emberek, engem támadva nagy publicitás érhető el. Azzal címlapra lehet kerülni.
-Szokott bánkódni emiatt? Szokott ez fájni?
-Hogy a szint alatti megnyilvánulások megeshetnek? Fájni nem fáj, de elkeserítőnek tartom, azt meg főleg, hogy van táptalaja, van rá kereslet, fogadókészség.
-Nem aggasztja?
-Dehogynem, erről szólt az ötéves munkám, erre próbáltuk felhívni a figyelmet. Az az érv ellenünk, hogy rossz képet mutatunk az országról, a társadalomról. Az aggaszt, hogy a legrosszabb időket idéző eszmék, hisztériák, indulatok talajt találnak, nagyon nagy bűnnek tartom mindenféle politikai oldal részéről, hogy neonáci eszmék hirdethetők Magyarországon. Nem bonyolult az ok: a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetben a populizmus teret nyer, mert egyszerűbb hibást keresni. A mostani állapotok pedig nem azt mutatják, hogy tanultunk volna a történelemből. Ahhoz előbb szembe kéne nézni mindazzal, ami történt velünk. Mindig mások a hibásak, mások tesznek rosszat, mások tolnak ki velünk.
-Néhány éve mondta, lehetne itt jól élni. Ma is így gondolja?
-Szeretném, mert én imádom ezt az országot!
-Mert?
-Fantasztikus hely, fantasztikusak az emberek. Amit kárhoztatunk, az lehetne jó is. Ennek a pici országnak az ereje az agyában van. A legjobb exportcikkünk a szellemünk. Büszkék lehetnénk rá. Szomorú, hogy ma ez a legkevésbé fontos... A kultúra nem fontos.
-De azt úgyse lehet megölni...
-Nézzen körül, dehogynem. Már az rossz, hogy most mi ketten is a politikáról beszélünk, holott színházi munka miatt vagyok itt. Ez rossz jel.
-Jó, ha lehántjuk mindazt a mögöttest, ami a munkáját kíséri, akkor a maga önértékén, saját maga szerint hol tart a művészi pályán?
-Nem foglalkozom ezzel. Konkrét darabokban gondolkozom. Mindig olyan előadásokat csináltam, amik reflektáltak arra, amiben létrejöttek.
-A világra reagálás szempontjából hogyan látja a színházi életet, benne a vidéki teátrumok helyzetét?
-Nem eléggé büszkék a vidéki színházakra a fenntartóik, a városok, holott sokkal erősebben kellene támaszkodni rájuk, hiszen világkülönlegesség, hogy ekkora országnak ennyi színháza van. Tudom, központosítási törekvések vannak napirenden. De az másutt se vált a színházművészet javára, az olasz Nobel-díjas Dario Fo ez évi színházi világnapra írt üzenetéből is kiderül. Különleges kultúrkincs a színházi struktúra, amire sokat áldozott ez a nép, örülni kéne neki. Mindent meg kéne tenni azért, hogy ez semmilyen módon ne legyen a politika terepe. Ne lehessen hatalmi eszköz.
-De hát az Ön színházi ethosza szerint is beszélnie kell a színháznak a politikáról.
-Izgatottan és kíváncsian nézem, mennyire nem biztosak a dolgukban a politikusok, ha ennyire félnek attól, hogy a színház a valóságról beszél.
-Talán azért haragszanak, mert a fiatalokat sikerült behúzni a Nemzeti Színházba?
-Én fontosnak tartom, hogy a fiatalok megtanuljanak önállóan gondolkodni
-Mások inkább az irányíthatóságra voksolnak...
-Sajnos, elég jól is állnak.
-A színházzal szembeni, a szórakozásra igényt tartó nézői elvárások néha ütköznek azzal a szándékkal, hogy tükröt tartson az előadás. Sokan érkeznek azért, hogy kikapcsolódjanak, andalodjanak, s nem azért, hogy szembesüljenek. Erről mit gondol?
-Nem hiszem, hogy van jó néző és rossz néző. Az természetes, hogy a vidéki színház némiképp más, mint a fővárosi. Kell szórakoztatni, de úgy, hogy aki erre vágyik, ne utasítsa el a másik irányt sem. Fel lehet kelteni a kíváncsiságot, bár nem mondom, hogy könnyű. Dolgozni kell rajta, felelős gondolkodással. Az ember nem eszik folyton töltött káposztát, sokfélét szeret. A jó vidéki társulatok együtt kezelik a két igényt. Erre tart szerintem Zalaegerszeg is.
-Meglepte, hogy hívták?
-Igen, meglepett. Jólesett.
-Mondta, nemrég, úgy érzi, nem nagyon számít a teljesítmény... Ugye, ez nem igaz?
-Nem nagyon számít. A megbízhatóság számít.
-Hosszú távon biztosan számít a tehetség.
-Persze, 100-150 év múlva nagyon szépen fognak rám visszaemlékezni. Szépeket fognak rólam írni. Egy baj van, akkor én már nem élek. Most pedig azzal szembesülök, nem számított, hogy jól végeztem a munkámat, sikeres, telt házas színházat csináltam.
-Az Ön utódja a Nemzeti Színház élén Vidnyászky Attila, a beregszászi színház élén annak idején nagyra értékelhető, sokak elismerését kivívó, progresszív művész volt.
-Igen, de nem tisztem, hogy az ő életútját értékeljem.
Alföldi Róbert 1967-ben született Kalocsán, Dunapatajon nőtt fel, a szentesi gimnázium dráma tagozatán érettségizett. 1991-ben végzett a színházművészeti főiskolán. 1992-2000 közt a Vígszínház tagja volt, majd hat évig szabadúszó. 2006 márciusától a Bárka Színházat vezette, 2008. július 1-jén lett a Nemzeti Színház főigazgatója. Jászai-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett színész, rendező.
Jelenleg a Nemzeti Színházban szerepel a Három nővérben, a Kvartettben, az Amphitryonban, az Angyalok Amerikában című darabban. Futó rendezései: Tartuffe, Bánk bán junior, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Magyar ünnep, Az ember tragédiája, Szent Johanna, Hazafit nekünk!, Hamlet, Mephisto, Sirály.
Júliusban köszön el a Nemzetitől, nyáron Izlandon rendez kortárs operát.
Arany Horváth Zsuzsa
2013. április 06.
