Fölösleges ember


„Egy érdektelen ország fölösleges embere vagyok.
Szovjet ember.
De a helyemet legalább tudom.
(Kelet-Európában mindenki szovjet ember.
Édes mindegy, hogy érte vagy ellene
határozza meg magát.)”
(Petri György)  

Iza: Bacsó írása tanmese, amely minden korban érvényes, különösen akkor, amikor a történelem ismételni látszik önmagát. Az előadásban a háború utáni Magyarországon járunk, és nagyon leegyszerűsítve egy Rajk Lászlóra emlékeztető fontos ember, aki maga is segített megszületni egy diktatúrát, éppen annak áldozatává válik. Egy olyan rendszer járulékos veszteségévé, amely a politika, a gazdaság, a teljes társadalom mellett, uralma alá hajtja a kulturális és tudományos életet is. Böhm György rendező agyafúrt színházi ember, mindig elegánsan elvitorlázik azon zátonyok mellett és között, amelyekre az van írva: közönséges, unalmas, sablonos. Most is. Használja a film klasszikus szállóigéit, és látszólag rendes realista színházi estét tár elénk, ám becsempészi a maga költői törekvéseit, ha úgy tetszik, művészi üzenetét. „Az egyre fokozódó nemzetközi helyzetben” felültet mindenkit a saját történelmi szellemvasútjára. Aki veszi a lapot az vele nevethet vagy sírhat. 

Éva: A tanú referenciapont Pannóniában, nem lehet vele alibizni, meg kell csinálni jól. Böhm György fogta az egész társulatot, ők meg fogták Böhmöt és megcsinálták igazi truvájra. Heterogén kórusúttörők ezernyi mikrogeggel, rezgő kalász, strasszos párta, történelmi Honthy-paródia, leragasztott szemüvegű felnőttpajtás, sarlókalapácsos kottatartó, pártkurvák változatos életkorban, Zalaegerszeg és Ruszt hommage, конечно káeurópai történelem.

 

Iza: Túri Erzsébet díszlete és Kemenesi Tünde jelmezei ragaszkodnak a korhoz, 1949-ben játszódik a darab, amikor a Szovjetunióval a háttérben a kommunista rendszer épülőben van. Minden kezdeti, egyszerű, háború utáni. Végig fölénk magasodik a gát, látjuk a Duna melletti szolgálati lakást, egy minisztériumi dolgozószobát, börtöncellákat. A rendező huszonhárom dal-és szövegszerzőt „hív vendégül” előadásába, hogy általuk élesen lássuk a helyszínek változását, érzékeljük az idő múlását. Becsületére szólva, igyekezett a betétdalok összeválogatásánál kreatív lenni, a Mint a mókus fenn a fán és a Párttal a néppel mozgalmi dalok mellé kevésbé ismert korabeli slágereket hozni. Az úttörők és a kartársak: Cseh Richárd, Gál Szabolcs, Jurina Beáta, Kovács Dávid, Lugosi Krisztina, Tornyos Ervin, Tuboly Andrea a legelképesztőbb formációban és dallal jelennek meg az előadásban rendről rendre, Bakó Gábor igazán vicces vagy éppen nagyon groteszk koreográfiáiban. Külön erénye a produkciónak – talán a rendező igényessége -, hogy élőzenei kíséret van: Jens Christian Clausen, Máriás Zsolt, Schüttönhelm Tibor/Vörös István, egy zongora, egy tuba és egy trombita, nem éppen szokványos színházi kísérőzenekar. 

Éva: Annyira bírtam, hogy a zászlók a színpadon végig jelen voltak, más-más világítással kaptak értelmet. Hol nyomasztottak, hol pótolták az echte ötvenes évek sivárságát a feltűnő vörösükkel. A nemzeti lobogóba beleárnyékozott akasztófakötél-hurok meg előrevetítette az ötvenhatos lyukas zászlót. Szép. És ez csak egy pár ötlet az előadásban levő uszkve ötezerből.

 

Iza: Hamvai Kornél – aki színpadra alkalmazta Bacsó filmforgatókönyvét – ontja magából a színpadi átdolgozásokat, fordításokat. A tanú a sikerültek közül való, ügyes, rutinnal összerakva. Ami szerencsés, mert nem könnyű feladat úgy színpadra tenni egy kordokumentumot, hogy a mai negyvenesektől lefelé a Rákosi-rezsim, az, hogy volt egyszer egy Szovjetunió, éppen olyan történelmi esemény, akár a Dózsa vezette parasztfelkelés vagy Amerika felfedezése. A történet – itt erős szarkazmusba bugyolált - abszurditása a nézők zömének nincs meg már gyerekkorából, maximum transzgenerációs sérülésként a lelke mélyén. Ráadásul a rendező valóban panaszkodhatna, mert hiába a nagy színpad, nincs hozzá forgó, süllyesztő, számolatlanul költhető sok-sok pénz, ez által uszoda, Vidám Park, narancsültetvény a színpadon. Amit nem nyújt a látvány, azt tartalommal és sok-sok ötlettel kell kipótolni. Egészen elképesztőek Böhm megoldásai annak „filléres” megmutatására, hogy miként ég le Pelikánék otthona a színpadon gyufa és tűz nélkül, miként figyelnek meg minket mindig és mindenhol, és hogyan járhatunk be egy uszodát egy csepp víz nélkül, avagy egy micsurini gazdaságot egyetlen szem naranccsal.

 

Éva: Kiss Ernő Pelikánja manírtalan bumfordiságával, a magyar történelemben edzett józan eszével, derűlátásmentes tevés-vevéseivel azonnal szimpatikus lesz. Kiss a premieren kiváló színészi kondícióban azonos rezgésszámmal, energikusan hozott egy olyan tapasztalatokkal teli kisembert, akinek ugyan megzabálta a magán- és közéletét a rendszer, de ennek ellenére természetes józan esze önérzete megmaradt, a gyűlölet sem bénítja és a lelkesedés sem butítja. Legjobb jelenetei között tartom számon Bástya elvtárssal és Gogoláknéval való közöseit: „timing”, poentírozási képesség, „kamarazenélés”, látható játékkedv. Színpadi párját, Virág elvtársat Besenczi Árpád játssza. A színészi alkatához igazodó, látszólag statikus, titkolt kedélyű, fedett cinizmusú, agyas minidespotát tár elénk. Virágjának az okossága a hibátlan rezsimismeretből, a bármikor feléledő nyers önérvényesítéséből és kíméletlenségéből áll össze.

 

Iza: Bástya elvtárs Farkas Ignác, aki már megjelenésében generikus főelvtárs, pórusaiból árad, hogy „azt szoktam mondani, hogy én is ember vagyok” poénja korántsem vicc, inkább gyilkos fenyegetés. Néma és konok nézéseiben Rákositól - Kadhafiig mindenkit felölel, ő maga a fogalom megtestesülése, amit a vezér főnév jelent. Színészi jelenlétével súlyt ad a „nagy ember”-nek, mert nem „bejön” a színpadra, hanem „megjelenik”. Az első színrelépésekor speciel fürdőnadrágban, de így is azonnal tudni, hogy valaki, a fecskét és a fürdőköpenyt is képes vezérőrnagyi uniformisként viselni.  

Böhm rendezői kézjegyének egyik védjegye, hogy minden darabja minden szereplőjének ad valami mankót vagy enged valami személyesen kiagyalt játékot, amitől a színész kicsi szerepben is emlékezetesen jelen lesz a produkcióban, Ebben az előadásban Tussinger szerepében Bellus Attilának egy piros ingben felskiccelt hisztis, önelégült színikritikusra emlékeztető pózőrséget. A Dánielt játszó Urházy Gábor Lászlónak az ellene folyó perben színpad feletti oldalülést, amitől olyan súlyt kap a karakter, akár a Don Giovanniban a Kormányzó, mindenen felülemelkedve nemezisként várja a kötelet. A tavalyi Cigánykerék előadás parádés Aranya és Ezüstje ebben a darabban Gizike (Kovács Virág) és Gogolákné (Magyar Cecília). Kovács fejkendőben, törlőronggyal a kezében balerina lábmelegítős szalontáncos cipőben maga a frivolitás, az éppen kipattanó nőiesség. Magyar méteres copfot kapott, s ettől Gogolákné valóságos walkűrré vált. Farkas Gergő és Szakály Aurél rendőr és fegyőr szerepben érthetően hozzák a végrehajtó mesterségek kényszerű kisszerűségét. Kovács Martin a darabbéli koncepciós per bírájaként képes egyéni színt csempészni szerepébe, amikor a tárgyalás aktáját látványosan elejtve kénytelen improvizálni és leválni az addigi kézi vezérléséről.  

 

Éva: Böhmnél a túlzás jól működő eszköz, esztétikai kategóriaképző elem. Ahogyan a Primadonnát is (Úttörőt is) kiválóan játszó Debrei Zsuzsa Csárdáskirálynőként mozgalmi dalra, majd az Éj királynője áriára vált, az nem sok, hanem abszurditást kifejező szép találat. Majd a primadonna katonás léptekkel beáll Bástya elvtárs mellé – szinte látjuk is a filmhíradót fekete-fehérben – és őrmester módjára fogadja a gratulációt. Rezeg a gyöngyös párta díszlépései ütemére.

Koltai Tamásnak igaza volt, szégyellje magát, aki nem ismeri Ecsedi Erzsébetet. Potocsniként (szerep-betanító valahai színészként) a színészpálya, az elnyomott és a megalkudni kényszerített magánemberi élet, a humorral és önismerettel viselt női lét olyan sok részletét villantja fel, hogy az túltesz a filmen. Sorsot látunk nettó három perc alatt: vonul, visszajön, megsértődik, szemrehány, penetránsan szarkasztikus és méltóságteljes. Ecsedi Erzsébet nagy színésznő.

Az epizód-férfiszakasz is erős: Baj László Gulyása igazi vadkeleti csendőrlélek, olyan szocialista embertípus, akiből Battonyától Nemesmedvesig minden helységben volt legalább egy, nem is sikerülhetett volna nélküle a létező szocializmus olyan hatékonyra, mint amilyenhez szerencsénk volt. Wellmann Györgynek kis idő adatik rabként a színpadon, de markáns jelenléte nyomot hagy, festményszerűvé válik tekintetétől a cella. Mihály Péter Csetnekiként, Andics Tibor Borbélyként (jól be van ágyazva a csigolyácska) jellemet skiccel pár mondat és mozdulat alatt, Hertelendy Attila leragasztott szemüveges Úttörőként a rendszerpatent stupid és félelmetes lelkesedést ábrázolja kiválóan. Czegő Teréz kismamacipőben pukkedliző Szabónője akár az Állami Áruház szabászati műhelyébe is átléphetne.

 

Iza: Végig szűk határmezsgyén mozog az előadás, és sosem csúszik bele a poénok erdejébe, marad tragikum a végére, hogy mindenki maga döntse el mit látott, és nevessen vagy szomorkodjon-e. A rendező van oly ízléses, hogy éppen ebben a darabban nem vonultat fel mára rezonáló áthallásokat, sőt, jóformán semmilyen aktuálpolitikai utalás nem jelenik meg színpadán, csak egy apró, ám átgondolt üzenet, ami értelmet ad annak, hogy 2022 őszén miért is viszi színpadra A tanút. Történetének a csattanója egy „hajszál”, amelyen elbukik egy hosszan építgetett terv. Ez a hajszál a hatalom által „fölösleges ember”-nek tartott Pelikán. A felhasznált, megvezetett, valóban egyszerű észjárású ember, akiből egy valamit - talán éppen együgyűsége miatt - nem tudnak kiverni: az igazságérzetét.

A bemutató napján volt éppen negyven éve, hogy megnyílt a Hevesi Sándor Színház, színpadra került az első darab, lezajlott az első bemutató. A színház első művészeti vezetője Ruszt József volt, mellette Böhm dramaturgként részt vett a színházalapításban. A 40. évfordulón Ruszt emlékének tisztelegve neki komponálta záró képét. Akár anno a Ruszt rendezte Az ember tragédiájában esernyőerdőt tartanak maguk fölé a szereplők a függöny leengedése előtt, ezzel elválasztva az Eget és a Földet, a valóságot és a fikciót, eközben egy úttörő pajtás megeszi a (magyar) narancsot, ami valójában egy piszkosul savanyú citrom. 

Éva: Kedves Szülők, vigyétek az előadásra a fiatalokat is, lehet tanulni a történelemből. Szükség van rá.

izaszinhazbanjart.hu 

2022. szeptember 30.